ONK 2014

Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!

A XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia Tudományos Programbizottsága és szervezői szeretettel köszöntik az olvasót. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága nevében nagy hagyományú, és ebben az évben 14. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai rendezvényünkre invitáljuk Önöket.

Úgy gondoljuk, hogy a hazai neveléstudomány nagy tapasztalattal rendelkező elméleti és gyakorlati szakembereinek, valamint a tudományos utánpótlás képviselőinek elmélyült munkája nyomán ebben az évben is számos olyan új kutatási eredmény született, amely méltó a hazai akadémiai tudományosság legrangosabb rendezvényén történő bemutatásra.

A konferencia időpontja:

2014. november 6-7-8.

Helyszíne:

Debreceni Egyetem
4032 Debrecen, Egyetem tér 1.

A XIV. Országos Neveléstudományi Konferencia a hazai neveléstudományi kutatások mellett a közoktatás és a pedagógusképzés múltból származó legfontosabb értékeinek és a jövőbeni feladatainak számbavételét tűzi napirendjére kiemelt jelentőséget tulajdonítva a tantárgypedagógia és a természettudományos oktatás aktualitásainak. Ennek jegyében idei szakmai rendezvényünk címe:

Oktatás és nevelés – gyakorlat és tudomány

A konferencia tudományos programbizottsága:

Benedek András
Csapó Benő
Falus Iván
Józsa Krisztián
Kis-Tóth Lajos
Pusztai Gabriella
Szabolcs Éva
Tóth Zoltán (elnök)

Titkár:

Buda András

A rendezvény operatív szervezőbizottsága:

Csépes Ildikó
Bujdosó Gyöngyi
Juhász Erika (társelnök)
Márkus Edina
Revákné Markóczi Ibolya
Tóth Zoltán (elnök)

Szívélyes üdvözlettel:

Dr. Tóth Zoltán Dr. Buda András
a konferencia elnöke a konferencia titkára

Hozzászólások lezárva.

Powered by WordPress | Free Premium Free WordPress Themes with Plans | Thanks to WordPress 4 Themes, Free WordPress Themes and WordPress Themes Free